Visszapörgetve az elmúlt napokat, rájöttem, most nehezebb volt, mint karácsonykor. Talán pont ezért kezdtem írásba? Lehetséges. Nem most először rendezem a gondolataimat blogba.
Szembejött velem egy beírás:
"minden ember megérdemel legalább egy valakit, aki feltétel nélkül elfogadja őt olyannak amilyen, és ezáltal könnyebben hisszük el, hogy igen, van jogunk létezni, és részt venni a minket érintő döntések meghozatalában, sőt, sokszor csak nekünk van jogunk hozzá"
Szerencsésnek mondhatom magam. Volt egy barát, aki feltétel nélkül elfogadott olyannak, amilyen vagyok, az összes hülyeségemmel együtt. Én voltam a TÖKÉLETES. Sajnos már csak volt. Viszont rengeteget segített abban, hogy jóban legyek önmagammal. Jó lenne most is egy ilyen segítő, talán könnyebb lenne. De bennem van az erő, tehát megoldom!
Azt írják az okosok:- akkor vagyunk túl a gyászon, amikor megtanulunk a másik nélkül, önállóan élni. Próbálkozom, több - kevesebb sikerrel.
Azt is mondják 1 év a gyász. Ez hol van kőbe vésve? És miért nem 10 vagy 18 hónap? Ki állapítja megy? Talán megint a szokás, az elvárások?
Lázadok! Én tudom, mikor jött el a változás, ne más akarja megmondani, mikor! Ne más elvárásainak kelljen megfelelnem, csak a sajátomnak.
"Ha bántalmazó kapcsolatban, családban él valaki, és a partnere, eltiltja a barátaitól, rokonaitól, bárkitől, aki erőt adhatna neki, támogathatná, hogy ne lehessen más valóság, más narratíva, ne lehessen más tükör csak amit ő mutat. Akkor kell fellázadni!"
Tehát lázadok! Igaz most nincs bántalmazó kapcsolat, csak az elvárások a környezet részéről, de ez is hasonló. Keresem az utam, biztos vagyok benne, hogy sikerül megtalálnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése