CSALÁD MESÉK 4

1840

Útkeresés

Miután Parászka összeszedte kis holmiját, beköltözött Galina mamához. A falu bábájának férjét nem ismerték, mikor megérkezett, csak a fiát hozta magával Joant. Egyedül nevelte fel a fiút. Ahogy a falu többi fiatalja, tavasszal ő is felkerekedett és távoli országba ment napszámosnak, idény munkásnak. Parászka Galina mama nyári konyhájába költözött. Sokat segített a ház körül, kis kertet művelt, ahogy a többi asszonytól látta.

Irina, a pap felesége valóban senkinek sem segített. Lassan az asszonyok összefogtak, kérték Parászkát, segítse azokat, akiknek szükségük van rá. A kertben termett zöldségekből mindig más vitt a házhoz valamit, abból készült az ebéd. idővel az elhanyagolt kertekben is termelni kezdtek, összefogtak. 

Galina, ahogy idősödött, arra gondolt, valakit be kellene tanítani a bábaságra. Gondolta Parászka ebben is támogatja majd. Az első szülésnél jelezte:

- Én ezt nem tudom csinálni, keressen mást Galina mama. Szívesen segítek az időseknek, betegeknek, ha kell ápolom őket, de a szülés kisérését nem vállalom. 

- Jól van lányom, nem mindenkinek való ez. Nem erőltetem, biztos találok majd valakit.-mondta

Pár héttel később meg lett a jelőlt, bár fiatal volt még, de nagyon érdeklödő. Azután minden alkalommal ment a bábával, ha szülés volt a környéken. Elöszőr csak figyelt, majd segített, de Galina volt, aki a nehezebb dolgokat csinálta.

Lassan eljött az ösz, a falu férfiai, fiatalok, idösebbek hazaértek külföldről. Megérkezett Galina fia is. 

Csodálkozott, hogy Parászkát ott találta, de örült, hogy anyja már nincs egyedül. 

Irina gonoszsága azonban kikezdte a nyugodt életet. A férjének állandóan mondta, nem tisztességes dolog, hogy egy fiatal lány egy fedél alatt éljen egy férfival, aki nem a férje. 

Vaszilij atya a templomban kiprédikálta. A falu népe tudta, hogy Parászka semmi rosszat nem csinált, védelmükbe vették, de Irina csak tovább áskálódott.

-Parászka! Már megint rólad volt szó a templomba, ezt nem hagyhatom. Leszel a feleségem? Én örülnék neki. Lenne, aki gondozza anyámat, mikor már szüksége lesz rá. Én az év nagy részét távol töltöm. Nem zavarnálak sokat. Talán még a szerelem is megjönne idővel.

-Joan, te jó ember vagy. Nem kell feleségül venned. Valahogy megoldódik a majd a dolog.

Tél végére azonban csak romlott a helyzet, Parászka beleegyezett, hogy feleségül megy Joanhoz. Kora tavasszal összeházasodtak. Nem sokkal késöbb a falu férfiai mentek külhonba dolgozni. Joan is elindult.

 

 CSALÁD MESÉK 3

Árván

1840

Parászka elindult a látogatásokból hazafelé, kosara kiürült. Minden nap meglátogatta a falu bábáját, tőle tudta meg, hol született csecsemő, melyik gyerekágyasnak kell segítség. Most is így tett.

-Lányom! Hogy érzed magad, apád hogy van?

-Galina mama, sajnos apám, anyám halála óta csak árnyéka önmagának, nem tudja elfogadni, hogy a jó isten magához rendelte. A miséket egyre nehezebben tudja megtartani, kérte is a metropolitát, hogy mentsék fel. Monostorba akar vonulni. Rólam tudomást sem vesz. Nagyon rosssz ez így. Ellátom, eszik, de máris visszahúzódik a szobájába. Nagyon aggódom érte. 

- Imádkozz, hogy megoldódjon minden. Jó isten biztos segít majd nektek.

Elköszönt és hazafelé még benézett a temetőbe. Anyja sírján mindig volt friss virág, a falu népe gyakran meglátogatta a sírt. Szeretete jeléül hagytak pár szál virágot.

Otthon nagy csend fogadta. Nem volt meglepő, csak enni jött ki apja a szobából. Nekiállt elkészíteni a vacsorát. 

Belépve a szobába furcsa pózban találta apját. Nem szokta magát ennyire elengedni. Oda lépett, ébresztgette, de nem sikerült felébreszteni. 

-Galina mama! Valami baj történt otthon! Jöjjön velem, nézze meg apámat.

A bába gyorsan magára kapta kabátjátt és ment Parászkával.

- Lányom! Apád már anyáddal együtt van. Gondold végig most mi a teendő, mit fogsz tenni? Talán maradhatsz a új pap mellett, mint házvezetőnő. Vagy kolostorba mész, vagy férjhez. Gondolkozz van-e rokonod, aki befogadna?

A lánynak sok volt ez, nincs egy éve, hogy anyját elveszítette, most az apját. Bement a kis templomba fohászkodni, kérte a jó istent segítsen neki.

Este már elmaradt a mise, mindenki tudta, hogy nincs papjuk, meghalt. Sokan síratták, amióta itt volt, a feleségével együtt sok jót tett a falu népéért. 

Másnap Parászka elment a szomszéd templomhoz, hogy beszéljen az ottani pappal. Meg kellett szervezni a temetést, és ő biztos tudja, mi mindent kell csinálni. 

A temetés után meglátogatták Parászkát az egyháztól. Kérdezték, mi a terve? Ő nem tudta, hogyan tovább. 

A kis házban maradt, összecsomagolta a holmiját és várta az új papot. Felajánlja majd, hogy segít a háztartást vezetni. Talán maradhat.

Pár héttel később megérkezett az új pap és felesége. 

-Vaszilij atya vagyok, a feleségem pedig Irina. Köszönöm, hogy vigyáztál a házra, most már költözhetsz.

-Atyám, nem maradhatnék házvezetőnek?

-Na arról szó sem lehet!-kiáltott fel Irina.

-Szedd a holmid és menj isten hírével!

- Szívesen elmondom, hol kell segítség a faluban, kinek kell ételt vinni. Már megszokták az idősek, gyerekágyasok, betegek.

- Akkor épp ideje, hogy mindenki gondoskodjon magáról! Én senkinek sem fogok ebédet főzni, vagy segíteni!

Parászka csodálkozott nagyon. Neki természetes volt, hogy az egyház segít a bajba jutottaknak. Irina felfogása nagyon nem tetszett neki.

Fogta kis holmiját és indult Galina mamához tanácsért. 

-Mi van lányom? Miért lógatod az orrod?

-Kidobtak- sírta el magát. -Senkinek nem akar segíteni az új pap felesége.

-Maradj most nálam, majd kitaláljuk, mit tehetnénk?

Parászka így maradt a faluban.

Másnap a falu népe ment a templomba misére. Mindenki  kíváncsian várta az új pap első prédikációját. Érdeklődve figyelték a feleségét is. 

Mise után a pap bejelentette, új korszak kezdődik, sokat vár a falu lakóitól.

Kántor meg is kérdezte, mire gondol?

-Nincs jótékonykodás, mindenki oldja meg a problémáit. És elvárom, hogy ezentúl mindenki fizessen a szolgálataimért.

A faluban hamar híre ment. Nagyon nem tetszett ez a hozzáállás senkinek. Azt is megtudták, milyen kíméletlenül küldték el Parászkát. 

A faluban tavasztól őszig csak az idősek, a gyerekek maradtak. Minden munkaképes fiatal napszámba indult az ország távolabbi részébe. A ház melletti kis kertben veteményest alakítottak ki az idősebbek, hogy legyen mit enni. Néhány szárnyas jószágot is tartottak, néhány háznál 1-1 malacot is. Nehezen, de megéltek. Várták haza a férfiakat, akik ősszel hozták a pénzt, terményt, azt osztották be a következő őszig. Bizony minden segítség jól jött volna. 

 CSALÁD MESÉK 2

A pap lánya

1835

A kis erdei úton tartott hazafelé Parászka. Anyja betegsége miatt, most egyedül látogatta a rászorulókat. Gyerekként nem szerette ezeket a sétákat, pedig minden nap megtették az utat a nehéz kosarakkal. Ahogy nőtt, komolyodott, megszokott dolog lett, majd ő is nagy élvezettel látogatta a környék időseit, betegeit. Valami nagy szorongás fogta el, csak nem az anyjával történt valami? Otthon hagyta, mert beteg lett.

Apja épp jött ki a templomból, mikor megszólította egy asszony.

-Atyám beszélnem kell a nagy bűnömről valakivel, Kérem hallgasson meg!

-Várj pár percet, megnézem a feleségem, mindjárt itt vagyok. Addig imádkozz a templomba, hogy könnyebb legyen.

Pár perccel később valóban ott volt.

-Hallgatlak.

-Nagy az én bűnöm. Most, hogy tudom, már nincs sok időm hátra, szeretném jóvátenni.16 évvel ezelőtt eldobtam magamtól a kislányom. Fiatal voltam, egyedül. Gyerek apja, mikor kiderült az állapotom, elkergetett. Egy rokonhoz költöztem, mikor gömbölyödni kezdett a hasam. Itt nem ismert senki, megszültem a gyermeket.

A pap szívét erősen szorította valami. Nem akarta hallani a folytatást! Már tudta a történet végét. Rettegett, hogy elveszítheti a lányát. 

-Mondjad, hallgatlak.

-Nem tudtam, mihez kezdjek? Hová vigyek még egy éhes szájat? Tudtam, hogy a szomszéd faluba, ide, új pap érkezik a feleségével. Gondoltam, ha nekik is vannak gyerekei, csak befogadják. Reménykedtem, hogy nem adják árvaházba. A bokrok között figyeltem őket, miután a templomban hagytam a lányom. De sokszor megbántam! Ahogy láttam, a pap felesége vitatkozott a párjával, hogy ők neveljék fel. Nagyon hálás voltam ezért.

-Visszaköltöztem a falumba, férjhez mentem. Született pár fiam, lányom. De az isten megbüntetett, egyik sem nőtt fel, betegségek vitték el őket. A férjem maghalt, most itt vagyok egyedül, betegen. A tüdőmmel van gond. Az orvos tanácsolta, költözzek a hegyekbe. Visszatértem hát a bűnöm helyszínére. Szeretnék békében meghallni. Jó lenne rátalálni a lányomra.

- Adj pár napot! Meglátom, mit tehetek? Gyere majd vissza. Addig is kérd istent, hogy bocsájtson meg neked.

Elköszöntek egymástól. 

Dmitrij gondterhelten ment a feleségéhez.

-Apám! Valami baj van anyácskával. Furcsán viselkedik, félrebeszél. Gyere gyorsan!

-Marina! Nyugodj meg! Lányom, te meg ülj le, valami fontosat kell elmondanom neked. Amikor ideérkeztünk még nem volt gyerekünk, valahogy soha nem sikerült. Anyád bement a templomba hálát adni, hogy szerencsésen megérkeztünk. Akkor talált rád. Senki nem keresett eddig. Nagyon boldogok vagyunk, hogy felnevelhettünk. 

Marina zokogni kezdett, soha nem akarta ezt elmondani lányának. De vajon miért érezte a párja, hogy ezt most el kell mondani? 

- Ma járt nálam egy asszony, aki megbánta, hogy itt hagyott téged. Beteg, halálán van. Még nem döntöttem el, megmondjam-e, hogy mi neveltünk fel. A te döntésed lesz, hogy szeretnéd-e megismerni vagy nem.Tudom, nehéz kérdés, nem kell azonnal felelned. Gondold végig, ha kell kérj tanácsot Szt. Paraszkeviától. 

-Dmitrij! Ugye nem akarja elvenni tölünk, azt nem élném túl. 

Nehéz napok jöttek. Többet nem beszéltek erről. Mindenki a gondolait rendezgette. Hirtelen jött, nem várták, hogy ennyi idő után kitudodik a titok. 

Parászka továbbra is járta a környéket, ételt vitt a betegeknek, időseknek. Egyszer  szóltak neki, hogy új beteg van az egyik háznál. Másnap már oda is vitte az ebédet. Az asszonyt még soha nem látta a környéken. Szívét erős marokkal szorította valami, ahogy meglátta az asszonyt.

-Parászka vagyok, a pap lánya. Hoztam egy kis ennivalót, ahogy minden betegnek szoktam.

-Nagyon köszönöm, kisasszony, de nem érdemlem meg. Sajnos nem tudok elmenni a paphoz, szólna neki, hogy itt vagyok és beszélnék vele. 

-Természetesen beszélek apámmal.

Másnap apjával együtt érkezett. A nő már alig tudott kikelni az ágyból, köhögött, nehezen lélegzett.

- Atyám! Megtudott valamit a lányomról? 

- Bemutatom neked Parászkát, a lányunkat. 

- Tudom, már tegnap is itt volt. Nagyon kedves, hogy nekem is hozott ételt.

- Mondtam, a lányunkat! Te adtad nekünk a boldogságot, mi felneveltük. Most itt van.

- Édes jó istenem! Most már boldogan halok meg, hogy láthattam a lányom. Parászka, bocsájts meg nekem!-zokogta.

- Ne haragudjon atyám, de nagyon elfáradtam, aludnom kell. 

-Holnap is jövök-mondta Parászka.

Másnap már hiába vitte az ebédet, az asszony örökre elaludt. Az arcán mosollyal, kibékülve a sorssal. 

 CSALÁD MESÉK 1

Paraszkevia

1819

A kis hegyi úton egy szegényes holmikkal megrakott szekér döcögött. A nap lassan lenyugszik, kezd sötétedni. Új pap érkezik a faluba.

-Dmitrij, soká érünk még oda? Nem szeretnék az erdőben éjszakázni.

-Marina, bármelyik percben megérkezhetünk. A jó isten vigyáz ránk, hogy ne kelljen a rengetegben éjszakáznunk.

Elcsendesedtek, mindenki a gondolataival küzdött. 

Már régen összeházasodtak, sokat költöztek parókiáról parókiára. Még a Munkácsi Bazilita Monostorban találkoztak. Marina apácának készült. Dmitrij papnak. Ahogy Marina megpillantotta az ifjú papnövendéket, kétségei támadtak. Szerelmes lett, anya akart lenni. 

Jekatyerina nővérnek megvallotta érzelmeit. 

- Drága lányom! Ha így érzel, ne legyen lelkifurdalásod. Istent nem csak apácaként szolgálhatod. Az anyaság is istennek tetsző feladat. Jó felesége leszel Dmitrijnek. 

Mielött Dmitrijt papnak szentelték volna, összeházasodtak. Sokat segítettek egymásnak, boldogan éltek, bár gyermekük nem született eddig. Marina kezdett kétségbe esni, legalább egy lányuk lenne! 

Talán most, itt sokáig maradhatnak majd. Az állandóság biztos sokat segít. 

Itt jártak gondolatai, mikor végre meglátták a kis falucska templom tornyát. 

-Marina! Mindjárt ott vagyunk!

Nem sokára megérkeztek a kis templomhoz, a falu kántora már nagyon várta őket, szerett volna hazamenni. Illendőségből megkérdezte:

-Segítsek valamit? Lepakolni, bevinni a holmikat? 

-Köszönjük jó ember, sokat várt ránk, menjen csak haza, megoldjuk, a bútorokat kint hagyjuk, ráérünk reggel bevinni. 

-Bezárom a templomot, máris megyek. 

-Hagyja csak itt a kulcsot, szeretnék imát mondani, hogy végre itt vagyunk, majd bezárom én, ezentúl úgyis az én feladatom lesz- mondta Marina.

Bement a templomba, Szt. Paraszkevia képe elött kezdett imádkozni. Megköszönte, hogy szerencsésen megérkeztek, hogy nem történt semmi rossz az utazás közben. Kérte a gyermekáldást is.

Egyszer csak zajt hall, mintha egy kis macska nyávogna valahová beszorulva. Keresi, majd az oltár elött talál egy kis csomagot. Kinyitja, megdöbben. Nem macska volt benne, hanem egy csecsemő!

-Édes jó istenem! Köszönöm, hogy imám meghallgatásra talált! 

Fogta a kis csomagot és bevitte a paplakba.

-Dmitrij! Nézd mit találtam! Nem adhatjuk az árvaházba, a jó isten nekünk küldte! Mi fogjuk felnevelni.

-Marina, tudom, hogy nagyon szeretnél gyermeket, de ezt így nem lehet! 

Hiába a sok érv, Marina kitartott elhatározása mellett. 

-Senki nem ismer minket! Nem tudhatják, hogy egy csecsemővel érkezünk vagy gyerek nélkül. A hosszú úton megszülethetett a baba. Majd ezt mondjuk.

Kitartóan kérlelte párját.

-Jól van, maradhat, ha nem jelentkezik az anyja. Mi legyen a neve? Mire gondoltál?

-Épp Szt. Paraszkevia képe elött imádkoztam, ha lány, legyen ez a neve. 

Gyengéden bevitték a paplakba, kialakítottak egy kis kuckót, majd holnap csináltatnak bölcsőt neki. Kibontották, kislány! Akkor Paraszkevia.

-Édes kis Parászkám! -Marina halkan énekelgetett a csöppségnek.

Az est leszállt, a templom körül egy fiatal lány járkált, figyelte az eseményeket, hallgatozott kicsit. Megnyugodott. Kislányának jó dolga lesz. Látta a pap felesége milyen kitartóan kérlelte a párját, nem engedte, hogy árva házba vigyék. Jó helye lesz itt, ha már ő nem tudja felnevelni. Elindult haza a szomszéd faluba. 

Nem szeretem mese

Színes mesék képek között volt 3 nem tetszik kép is. A következő mese kerekedett ki belőle:

"Mama ez most rövid lesz.

A varázsló sétált a sivatagban és talált egy kincses ládát. Nagyon megörült neki. Kinyitotta, de nem kincs, hanem csontok voltak benne. Ahogy kinyitotta ott termett a "koponyás" ember és ráförmedt: hagyd békén a kincseimet!  A varázsló azonnal visszazárta a ládát és sietve távozott, nem szeretett volna ö is "kincs" lenni. "

Papa 2 éve halt meg, nem szeret beszélni róla."akkor mindig szomorú leszek". Néha eszébe jut egy egy jó pillanat, arra szívesen emlékezik, de még mindig nem tudta feldolgozni. 10 éves fejjel nehéz lehet megérteni, hogy valaki egyik pillanatról a másikra végérvényesen eltűnik az ember életéből. Felnőtt fejjel is nehéz!

Sári meséje

Nem régen vettem Coaching kártyákat. Mikor unokám otthon volt egy betegség miatt, vittem magammal. Elővettük. Rögtön csoportosította: tetszik, nem tudok dönteni, nagyon nem tetszik. 

Mikor 5 kártya ott volt előtte, kérdeztem, ezekkel most mi legyen? 

- Mondjak egy mesét? 

Kíváncsi lettem, halljuk!

Azon nem lepődtem meg, hogy a cica volt az első, (macska mániás) Aztán előkerült a mézeskalács házikó, aranyhal, béka és a sárkány. 

Érdeklődéssel vártam a mesét. 

Cicu az erdő szélén, egy tó mellett lakott a mézeskalács házikóba.( De nincs itt tó) 

Mama, ahol halacska meg béka van, ott muszáj, hogy legyen víz is! Milyen igaza van. Miért tó? Mert az állandó, a folyó gyorsan elszalad. 

Tehát , Cicu ott élt. Naponta kijárt a tópartra, hallgatta a békák énekét, figyelte a halacskák csobbanását. Ahogy ott ült, egyszer csak látott egy partra vetődött aranyhalat. Vissza akarta tenni a tóba, de észre vette, , hogy sérült. Most mi legyen vele? Ha visszaengedi, a nagyobb halak bánthatják.  Ezért betette egy akváriumba és otthon pátyolgatta, gyógyítgatta. Minden nap kimentek a tóhoz, engedte nagyot úszni, de naponta visszakéredzkedett a biztos akváriumba. Közben barátok lettek. És a tóban a békával is. 

Egyik délután Cicu észre vett felettük egy sárkányt. Gyorsan szólt a békának, rejtőzzőn el a nádasba, halacskának pedig, hogy ugorjon az akváriumba. Azonnal felkapta, és futott vele a házikóba. Nagyon megijedtek. Épp annyi idejük volt, hogy bezárkózzanak. De a sárkány minden áron be akart jutni, ezért elbújtak az ágy alá. Mikor bejutott a sárkány, hiába kereste őket, nem találta, ott lapítottak az ágy alatt. Egy idő után elunta a sárkány és elment. De még néhány napig visszajárt, hátha sikerül elkapni őket. 1 hét után feladta. Máshol keresett ennivalót. 

Itt a vége, megmenekült Cicu, halacska és a béka is.Sárkány koma hoppon maradt. 

Emlékek

Tudom sokáig nem írtam semmit, de éppen magamon dolgozom. Szóval, kezembe került egy könyv a társfüggőségről és sok mindent megértettem.

Voltunk Balatonon rendbe tenni a kis vityillót. TV épp nem volt, ezért anyukám rendkívüli történelem órát tartott. Fiam is lent volt és nagy érdeklődéssel hallgatott. Anyai nagyszüleimről semmit sem tudott. No én is nagyon keveset. Nagyapám születésem előtt 1 évvel halt meg. Kiderült épp a miskolci bányában dolgozott, mikor baleset érte. Soha többé nem gyógyult fel. Nagymamám 1 évvel később ment utána. Születésem előtt 1 héttel temették. Anyukám már nem lehetett ott, mindenórás volt. 

Szüleim augusztus 20-i utcabálon ismerkedtek meg. Apám már elvált előző feleségétől, épp jogot tanult esti egyetemen, mellette dolgozott. Róla kiderült, hogy a II. világháborúban munkaszolgálatos volt. Nem egészen értettem, miért kellett egy családnak bújtatni, de ott a lányt Sárának hívták. Mikor hazaért, nagyanyámnak mondta, szeretné ezt a lányt feleségül venni. Apai nagyanyám fura szerzet volt, ő már eldöntötte a szomszéd faluban élő Katit kell elvennie. Apám elfogadta az akaratát, nem sokáig volt együtt a feleségével. De lett ebből a házasságból egy bátyám. 

Szóval utcabál, beszélgetések, apám már értett a joghoz kissé, tehát elintézte, hogy nagyapám a bányától kapjon kártérítést. Abban az időben nagy összegnek számított amit kapott. A család jogi dolgaiban is segített. Szüleim szerelemből vagy csak hálából?- nem tudom- de összeházasodtak. Pesten éltek, nagymamám már egyedül a lányokkal lent Szabolcsban- a világ végén. 

1956. felfordulás, apám segély szállítmányokat hozott a városba többször is. 

Kiderült, miért nem Amerikában születtem: Már írtam, nagyapám 3 testvére is kint élt. Mariska nénémmel tartották a kapcsolatot, küldött csomagokat, anyagilag is segítette öccse családját. Amikor nagyapám meghalt, még több segítséget küldött. 

Tehát 1956. október vége-november eleje. Épp Bécsbe kellett menni gyógyszerekért. Apám mondta, készítse össze a legfontosabb dolgokat anyám, mert ők nem jönnek haza. Irány Amerika, Mariska néném.  Levél apai nagyszülőknek, anyai nagymamának, bocsájtsák meg, de menni kell. Főposta-levél szekrény- bedob. Alul kiesik, Na még egyszer. Apám bedühödött- MARADUNK! 

Akkor már pocakban voltam, lehet nem is tudtak a létezésemről, talán sejtették? Apám elment, gyógyszer szállítmányt hazahozta. Közben történt tragédia. Apám mellett ült barátja, akit meglőttek, bele is halt. Ez volt apám utolsó útja, többé nem ment kocsival semmiért. Oldják meg másként, ő nem vállal több veszélyes utat! 

1957- nagymamám meghalt. 4 lány maradt árván. Legidősebb nővér felnőtt, de lent maradt a "kicsikkel". Temetésen a rokonok már osztozkodtak, ki melyik lányt vállalja be? Beteg lány senkinek sem kellett, aki dolgozni tudott, nagy volt a vita, kihez kerüljön. Apám mindezt végig hallgatta. Döntött: fiatal felesége mellé vállalta a többi lányt is. Így lett nagycsaládos, 12 és 9 éves és egy beteg lány gyámja. 

"Julis anyánk"- a legidősebb lány maradt a beteg Piroskával lent, intézték a ház eladást és amit még kellett. Iskolás lányok már Pesten kezdték a tanévet. 

Apám munkahelyi kapcsolatai révén rövid időn belül 2 szobás, házmesteri lakást kaptak a társbérlet helyett. Szuterén, de 2 szoba! Ráadásul itt még kert is volt. 

Ahogy a lányok nőttek, mind kirepültek. Saját családot alapítottak. Piroska otthonba került. 

Apai nagyanyám nehezen emésztette meg a dolgokat. Nem az általa választott feleség, ráadásul a sok "gyerek". örökös vita, de végül bele kellett nyugodnia. 

Gondolom máshol is voltak nehéz dolgok, de ez az én családom története. A lányok-ma már csak hárman- mindenben, mindig összetartottak. Mai napig is legalább hetente beszélnek egymással.

Gyomlálás

Tegnap és ma is csodálatos idő volt. Irány a kert!  A sok esőtől rengeteg a gaz a veteményesbe, virágosban . Tehát gazolok, kapálás most nem jön szóba, mert nem látni... no nem a fától az erdőt, csak a gyomtól a virágot. 

Imádok a kertben matatni, ilyenkor jutnak eszembe a legjobb gondolatok. Amíg ott dolgozom, mindent végig lehet gondolni. Tegnap is. 

Talán a kapcsolataimba is gyomlálni kellene? Megszabadulni minden visszahúzó erőtől? Tényleg, sok ismerős van, aki csak akkor talál meg, mikor neki van rám szüksége, mikor nekem, akkor jön- a majd ha lesz időm, ha arra járok- beszélünk. No nem! Ha nekem most kell a segítség, akkor 1-2- sok hét múlva már késő! 

És még sem tudok ilyet mondani, nem tudom "törölni" az illetőt. 

Pár napja a vérnyomásom az egekben. Már kezdtem nyitni a világ felé, felvenni a kapcsolatokat régiekkel. Talán még nincs itt az ideje? Vagy nem jó helyen nyitottam? Azt hittem már a lelkem is tavaszodik, talán így figyelmeztet, hogy nem jó úton járok? Még nincs itt az idő?

De jó lenne erre választ kapni!

Nehéz szeretni

Megkésett vallomás: 

Nehéz lehet néked, 

Ha megtört az élet

S gyötör a kétely, 

lehet-e szeretni téged?

Fájdalmas én nékem, 

Ha azt hiszed csak az érdek, 

Tart melletted végleg,

S érzésem semmibe nézed

Fogadd el kérlek, 

kedvellek, míg élek.

Szeress míg lehet, 

hisz a létünk véges. 

Lomtalanítás

Tegnap lomtalanítás volt nálunk. De jó lenne, ha a lelkünket is tudnánk időnként "lomtalanítani". Ha meg tudnánk szabadulni minden negatív dologtól,nem hordoznánk magunkkal sok sok éven át. 

Nem használtam ki az alkalmat, nem tettem ki párom, számomra értéktelen dolgait. Még nem megy. A szekrényben  ott maradtak a ruhái, kabátjai. Rengeteg szerszám, dolog, amiről fogalmam sincs mire használható. Állítólag én voltam "gyűjtögető", de amit elraktam, annak látom értelmét, tudom, rövidesen szükség lesz rá. Ezekre? 

Lomtalanítás: kiraktak sok mindent, mert arról szólt az értesítés elviszik, autógumit, sittet, maradék festéket, szóval mindent. A fiúknak nem szóltak erről! Most tele az utca használt gumival, építésből visszamaradt dolgokkal. Siralmasan néz ki a környezet. Mikor kerülnek el innen? 

Pont úgy, ahogy a lelkünk mélyén is megmaradnak mérgező dolgok. Senki nem tud megszabadítani tőlük! Keresem az alternatív megoldásokat, hogy végleg eltüntessem! Szeretnék csak a szépre, jóra emlékezni, nem a gondokra, nehézségekre. 

Lehet, nem véletlen, hogy ezek megmaradnak? Talán azért nem szabad elfelejteni, nehogy legközelebb ugyan ebbe a csapdába lépjek? Csak így lenne értelme. 

Érdemes kiírnom a gondolataimat, más megvilágítást ad olykor.