Gyomlálás

Tegnap és ma is csodálatos idő volt. Irány a kert!  A sok esőtől rengeteg a gaz a veteményesbe, virágosban . Tehát gazolok, kapálás most nem jön szóba, mert nem látni... no nem a fától az erdőt, csak a gyomtól a virágot. 

Imádok a kertben matatni, ilyenkor jutnak eszembe a legjobb gondolatok. Amíg ott dolgozom, mindent végig lehet gondolni. Tegnap is. 

Talán a kapcsolataimba is gyomlálni kellene? Megszabadulni minden visszahúzó erőtől? Tényleg, sok ismerős van, aki csak akkor talál meg, mikor neki van rám szüksége, mikor nekem, akkor jön- a majd ha lesz időm, ha arra járok- beszélünk. No nem! Ha nekem most kell a segítség, akkor 1-2- sok hét múlva már késő! 

És még sem tudok ilyet mondani, nem tudom "törölni" az illetőt. 

Pár napja a vérnyomásom az egekben. Már kezdtem nyitni a világ felé, felvenni a kapcsolatokat régiekkel. Talán még nincs itt az ideje? Vagy nem jó helyen nyitottam? Azt hittem már a lelkem is tavaszodik, talán így figyelmeztet, hogy nem jó úton járok? Még nincs itt az idő?

De jó lenne erre választ kapni!

Nehéz szeretni

Megkésett vallomás: 

Nehéz lehet néked, 

Ha megtört az élet

S gyötör a kétely, 

lehet-e szeretni téged?

Fájdalmas én nékem, 

Ha azt hiszed csak az érdek, 

Tart melletted végleg,

S érzésem semmibe nézed

Fogadd el kérlek, 

kedvellek, míg élek.

Szeress míg lehet, 

hisz a létünk véges. 

Lomtalanítás

Tegnap lomtalanítás volt nálunk. De jó lenne, ha a lelkünket is tudnánk időnként "lomtalanítani". Ha meg tudnánk szabadulni minden negatív dologtól,nem hordoznánk magunkkal sok sok éven át. 

Nem használtam ki az alkalmat, nem tettem ki párom, számomra értéktelen dolgait. Még nem megy. A szekrényben  ott maradtak a ruhái, kabátjai. Rengeteg szerszám, dolog, amiről fogalmam sincs mire használható. Állítólag én voltam "gyűjtögető", de amit elraktam, annak látom értelmét, tudom, rövidesen szükség lesz rá. Ezekre? 

Lomtalanítás: kiraktak sok mindent, mert arról szólt az értesítés elviszik, autógumit, sittet, maradék festéket, szóval mindent. A fiúknak nem szóltak erről! Most tele az utca használt gumival, építésből visszamaradt dolgokkal. Siralmasan néz ki a környezet. Mikor kerülnek el innen? 

Pont úgy, ahogy a lelkünk mélyén is megmaradnak mérgező dolgok. Senki nem tud megszabadítani tőlük! Keresem az alternatív megoldásokat, hogy végleg eltüntessem! Szeretnék csak a szépre, jóra emlékezni, nem a gondokra, nehézségekre. 

Lehet, nem véletlen, hogy ezek megmaradnak? Talán azért nem szabad elfelejteni, nehogy legközelebb ugyan ebbe a csapdába lépjek? Csak így lenne értelme. 

Érdemes kiírnom a gondolataimat, más megvilágítást ad olykor. 

A szamár meséje

Ma reggel a facebookon valaki felrakta a szamaras mesémet. Véletlen? Itt az eredeti, sokkal jobban megfogalmazva: 

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.

Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált.

Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg. Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Van kiút a legnehezebb bajból is,csak óriási erő és akarat kell hozzá és ami a legfontosabb a hit, hogy meg tudjuk valósítani.

Érzéseinket a körülményekre való reagálás határozza meg. Képesek vagyunk mindannyian elviselni a negatív történéseket,a tragédiákat és ha muszáj le is győzzük őket. Talán képtelennek tartjuk magunkat rá,de csodálatos belső tartalékaink vannak,amik segítenek,ha felhasználjuk őket. Sokkal erősebbek vagyunk,mint azt gondolnánk.

Néha azért zuhanunk a mélységbe, hogy megtanuljunk kimászni belőle.

Özvegy asszonyok

 

Tegnap megint eszembe jutott, ami a temetésen. Úgy tűnik a családom nő tagjai valami véletlen? folytán, hamar özvegységre jutottak. Már írtam, családkutatok. Meglepődve láttam, szinte az összes női felmenőm, anyai ágon korán özvegységre jutott, és egy sem ment férjhez újból. Irigylem a túlélési technikájukat. 

Édesanyám 25 éve van egyedül. Anyai nagymamám férje halála után 1 évvel távozott az élők sorából.. Érdekes, mert apai nagymamám 20 évig élt egyedül. Itt valami váltás volt. Anyai dédanyám 32 évesen 6 gyermekkel maradt özvegy. 12 és 1 év közötti gyerekekkel. Még sem házasodott újra, egyedül nevelte gyerekeit. I.Világháború, sokan maradtak egyedül. Anyja 24 évet élt özvegyen. Ha nem lennék ennyire materialista, családi átokról beszélnék. És ami még meglepő, unokatestvérem is 51 évesen lett özvegy. Én egy szót sem szólhatok a 65 évemmel. 

Tehát agyalok, már megint. Lehet egyedül élni, folytatni tovább? De vajon érdemes? 

És akkor vizsgálgatom az elképzeléseimet. Egyenlőre nem tudok új emberek felé nyitni, még korai. Maradnak a régi barátok, kolléganők. Velük járok kirándulni, kiállításra. 

Régi szerelmek? Ha valami nem működött akkor, sikerülne ma ? Változtunk annyit az évek során, hogy most minden rendben lenne? 

Egyáltalán, mit akarok? Újra férjhez menni nem! Az az anyagias részem: nem adom az özvegyi nyugdíjamat, legyen bármilyen kicsi is! Összebútorozni valakivel? Öreg fát már nem lehet átültetni! Én nem mennék máshoz, hozzám meg ne jöjjön senki, nem akarom a családom terhelni vele. Marad a laza barátság, közös programok aztán mindenki haza a saját birodalmába. Intimitás? Azt hiszem, abba már nehéz lenne belevágni. 

Vagy ez az egész csak a gyávaságról szól? Egyáltalán, hány szerettünk elvesztését lehet elviselni? A férfiak hamarabb halnak, kevesen vannak. Vén agglegénnyel nem lehet mit kezdeni, özvegy emberek közt kicsi a választék. Most jól megnyugtattam magam. Kíváncsi leszek, 1-2 év múlva is így látom majd a dolgokat?

Erre még visszatérek! 

Ünnep után

Visszapörgetve az elmúlt napokat, rájöttem, most nehezebb volt, mint karácsonykor. Talán pont ezért kezdtem írásba? Lehetséges. Nem most először rendezem a gondolataimat blogba.

 Szembejött velem egy beírás: 

"minden ember megérdemel legalább egy valakit, aki feltétel nélkül elfogadja őt olyannak amilyen, és ezáltal könnyebben hisszük el, hogy igen, van jogunk létezni, és részt venni a minket érintő döntések meghozatalában, sőt, sokszor csak nekünk van jogunk hozzá"

Szerencsésnek mondhatom magam. Volt egy barát, aki feltétel nélkül elfogadott olyannak, amilyen vagyok, az összes hülyeségemmel együtt. Én voltam a TÖKÉLETES. Sajnos már csak volt. Viszont rengeteget segített abban, hogy jóban legyek önmagammal. Jó lenne most is egy ilyen segítő, talán könnyebb lenne. De bennem van az erő, tehát megoldom!

Azt írják az okosok:- akkor vagyunk túl a gyászon, amikor megtanulunk a másik nélkül, önállóan élni. Próbálkozom, több - kevesebb sikerrel.

Azt is mondják 1 év a gyász. Ez hol van kőbe vésve? És miért nem 10 vagy 18 hónap? Ki állapítja megy? Talán megint a szokás, az elvárások? 

Lázadok! Én tudom, mikor jött el a változás, ne más akarja megmondani, mikor! Ne más elvárásainak kelljen megfelelnem, csak a sajátomnak. 

"Ha bántalmazó kapcsolatban, családban él valaki, és a partnere,  eltiltja a barátaitól, rokonaitól, bárkitől, aki erőt adhatna neki, támogathatná,  hogy ne lehessen más valóság, más narratíva, ne lehessen más tükör csak amit ő mutat. Akkor kell fellázadni!"

Tehát lázadok! Igaz most nincs bántalmazó kapcsolat, csak az elvárások a környezet részéről, de ez is hasonló. Keresem az utam, biztos vagyok benne, hogy sikerül megtalálnom.

Üzenet a távolból

 Megérzés, vagy véletlen? 

Van-e bármi jelentősége, hogy pont nagy pénteken írtam először a halálról? 

Tegnap kaptam egy fantasztikus animációt Amerikából. Sajnos nem tudom ide feltölteni és bemutatni, de a lelkemig hatolt. 

A történet a következő: tudtam, hogy nagyapám 3 testvére is Amerikába vándorolt még az 1910-es években. Ritka név, gondoltam könnyű lesz a családfát felgöngyölíteni. Nagyot tévedtem!

Dédapáig jutottam, aki már Magyarországon született, szülei Galiciában. 1850 -től nem jutottam tovább. A 3 kivándorolt rokonról kerestem amerikai oldalon adatokat. Nagyapám Sándor testvérének  sírjáról készült képet megtaláltam, Mariska nénjéről, férjéről az állampolgársági kérelmet. Anna nénénk viszont eltűnt, semmi információ róla. Sokáig gondolkodtam, kellene DNS tesztet csináltatni, hátha valamelyik leszármazott szintén kutat. Sokat hezitáltam. Végül egy akciónak köszönhetően megcsináltattam. Addigra már sok mindent tudtam a családomról, nagy meglepetés nem volt az eredmény. DNS egyezés 3. unokatestvér. Na, Őket kerestem! Megkeresésre 1x válaszolt, majd eltűnt.

És akkor bejelentkezett egy távoli rokon, Susann. A nagyapja felmenőit kereste és én voltam a reménysugár, hogy végre megtud valamit . Elmondása szerint nagyapja nem beszélt a családjáról, csak annyit tudtak, 9 éves korában a nagyanyja hajóra rakta és Amerikába küldte. Nyilván voltak itt rokonai, talán az apja? Nem könnyítette meg a dolgom -Nagy Ferenc ! Belőlük Dunát lehet rekeszteni nálunk. Nem találtam Nagy családot a saját fámon.

Bár nem beszélünk közös nyelvet, a google a barátunk. Igaz, időnként a fordítást is fordítani kell. Sokat leveleztünk egymással, majd párom haláláról értesítettem és türelmét kértem. 

Húsvét hétfő jelentkezett egy animációval. Mit láttam? 

A sűrű, téli erdő mélyén elárvult sír, kereszt. Lassan a fák között beszűrődik a napfény, elolvasztja a havat a sír körül, elindul egy inda felfelé, körbefonja a keresztet, majd kitavaszodik, virágba borul minden. Talán épp most értem ebbe a fázisba. A halált elfogadtam, dolgozom a folytatáson, keresem az utamat. 

Megérezte? Vagy teljesen véletlen? Nem tudom, de azt éreztem, onnan a távolból is tudta, mi zajlik bennem. 

Küzdelem

 A hét elején nagyon rossz hangulatban voltam. Talán az ünnep közeledte, a rossz idő okozta? Nem tudom. De nagyon remélem, ez volt a mélypont. 

Reggel semmi sem volt jó, valami örültségét kell csinálnom! Olyan sokáig figyeltem arra, mint mond a környezetem. Mindenkinek meg akartam felelni. Azt hiszem ennek vége. Már csak magamnak akarok megfelelni! 

Tehát őrültség: szakadó esőben, szélben irány a temető. Erre volt szükségem. Alaposan eláztam, a bugyimból itthon csavarni lehetett a vizet. Útközben járt az agyam, miért volt erre szükségem? Ekkor villant be egy régi mese. Valahová elmentettem, de ma már nem találom. Leírom. Nem én találtam ki, csak az emlékeim szerint adom elő.

Egy napon az öreg szamár a réten futkározott és beesett egy kiszáradt, bedőlt kútba. Keservesen jajveszékelt, nem tudott kijönni sehogyan se. A gazda meghallotta az éktelen nagy iázást. Nehezen, de megtalálta a szamarat a kút mélyén. De most mihez kezdjen? A szamár öreg, már semmi hasznát nem veszi, rövidesen úgyis elpusztul. A kutat pedig sürgősen be kell temetni, még beleeshet valaki, felnőtt, gyerek, bárki. Alig látni a nagy fűtől, hogy ott mély lyuk van. 

Azt gondolta, ha a szamár elpusztul, gödröt kell ásni, amibe majd eltemeti. Akkor itt az alkalom! Elég a kutat betemetni, nem kell keserves munkával kiszabadítani a szamarat.

Talicskával hozta a földet kissé távolabbról és szórta be a mélybe. A szamár először meglepődött, kétségbe esett, most élve akarják eltemetni? Amikor az első lapát földet érezte a hátán, megrázta magát, a föld a lába alá potyogott. Minden egyes adag után megrázta magát, letaposta a földet. Már nagyon elfáradt, fel akarta adni az egész küzdelmet, de észre vette, hogy a külvilág egyre közelebb kerül. Összeszedte hát az erejét és folytatta a munkát. A gazda már nem hallotta az üvöltést, megnyugodott, a szamárnak vége. És csak hozta a földet és lapátolt tovább. Legnagyobb megdöbbenésére egyszer csak kiugrik a szamár a kútból és elszalad. Azóta se látta, ki tudja hová lett?

Miért a történet? Azt hiszem sokszor hisszük, hogy minden és mindenki ellenünk van, de lehet, hogy épp ezzel segít! Első hallásra a gazda gonoszsága, lustasága villan be. Aztán, lehet a gazda tudta, hogy van annyira bölcs a szamara, hogy észreveszi a segítő szándékot? Nem tudni, de így is fel lehet fogni. 

46 év

Igen, 46 évig voltunk házasok, gombócból is sok. Ez idő alatt sok mindennel megküzdöttünk. Volt 20 év lángoló szerelem, a részemről lila köd. Mindent megbocsájtottam. Sikerült saját lakáshoz jutni, berendezni, fenntartani. Harcoltunk a második gyerekért, átvészeltünk egy alkohol elvonást, néha 3 személyt a kapcsolatunkba. 

Egy ismerős szerint: a házasság nehéz dolog, legalább 3 ember kell hozzá, hogy jól menjenek a dolgok. Ez is egy vélemény. 

Szerencsére nem voltam féltékeny. Korán szembesültem vele. Még az iskolában próbált közeledni egy osztálytárs, aki bemutatta milyen az, amikor az embert állandóan ellenőrzik, számon kérik. Gyorsan elmenekültem, de megfogadtam, sosem leszek ilyen. Néha nagyon nehezemre esett, hogy ne féltékenykedjek, de eszembe jutott a srác és ha küzdve is, de nem szóltam semmit. Aztán hallottam Lux Elvira tanácsát: ha a párunknak külső kapcsolata van, ne könnyítsük meg a helyzetét, hogy mindent elmeséljen, szenvedjen csak! Szerelmes emberrel nem lehet értelmesen beszélni, örül, hogy bevallhatta és kiléphet a kapcsolatból. Ha menni akar, megtalálja a módját,  ha hezítál, még van remény.

Párom sem volt féltékeny típus. Csak egyszer éreztem féltékenységet, mikor elvégeztem a főiskolát. Nem, nem személyre volt féltékeny, a végzettségre. Szerinte nem is kell főiskola ahhoz, amit csinálok, meg egyébként is nem komoly munka az.

Melléfogott! Édesapám szokása volt mondani: bebizonyítom!

Én nem mondtam, csináltam! Mekkora pofon lehetett, amikor a leszólás után a városi újságban megjelent a cikk, arról amit jól csinálok. 

Majd: nem értek a gyerekneveléshez. Erre mit teszek? Táboroztatok, majd tábort szervezek. Valahogy ez nem jön be. Lassan elmaradnak a kritikák, a végén még újabb dolgokról is bebizonyítom, hogy meg tudom csinálni. 

És a végére egy Cipő idézet: 

" A szép emlékek még mindig élnek, a rosszak még fájnak" 

 "Csak az emlék marad"

Visszatérés

Ma ismét visszatérek a virtuális játszó térre. Tudom 15 évig hanyagoltam a blogot, de az élet egyenesbe tért. Nem volt már olyan hatalmas vihar a lelkembe. Nem mondom, hogy megoldódott az életem, csak elviselhetővé vált. 

Most nem meséket írok, csak a gondolataimat.

Közben történtek jó dolgok ! Fiam megnősült, megajándékozott egy gyönyörű lány unokával. Fiús anya voltam, érdekes volt most lánnyal foglalkozni. 

Befejeztem a munkát, már nem hiányzott a minden napi "robot". 

Persze meglett a napi feladatom is. Unoka bölcsődébe került, anyja vissza ment dolgozni. Nagy feladatot kaptam: én vittem, hoztam minden nap. Így természetes lett, hogy részt kaptam az életéből. Jó volt újra terelgetni egy apró lelket.

Az élet ment tovább, már szinte kezdtem élvezni. Párommal is elsimultak a dolgok.Társfüggőségemet megtanultam kezelni.  

Most én mondtam, amit előtte kaptam.

- Már nem is szeretsz.

- Megszoktalak.

Aztán derült égből, villámcsapás! 

2022. szept.13. Tényleg szerencsétlen nap!

Reggel most már iskolába viszem a leányzót. Szokás szerint elköszönök:

- Egy óra múlva itt vagyok.

- Jó menést!

Fura köszönés, de már nem lepődtem meg semmin. 

Hazaérek 1 óra múlva és látom nagy a baj. Párom a gép előtt, de már élettelenül.

Beindul a reflex. eü. végzettség. Újraélesztés! Nem tudom, mennyi ideje ment el, talán még visszahozható! 

Á- átjárható légútak

B- befújás

C- cirkuáláció

Nagy nehezen lerángatom a padlóra, teszem, amit tenni kell. Teló kihangosítva, hívom a mentőt közben pumpálok ezerrel.

Szerencsémre a mentő 6 perc alatt kint van. Megjött a felmentő sereg!

-Most már nyugodjon meg! Nem tudunk magával is foglalkozni, más dolgunk van. 

Igazuk van, most csodát kell tenni! Én elvonulok, próbálom a légzésem rendbe tenni. 

Talán most jut el az agyamig, hogy mi történt. 

Fura értelmet kap a köszönés - jó menést! 

Semmi előjel, hirtelen jött minden. Talán könnyebb azoknak, akik tudják, rövidesen elveszítik szerettüket? Nem tudom, de ez így rettenet. 

Csak remélni tudom, tényleg jó menés volt, nem szenvedett otthon egyedül sokat. 

20 perc küzdelem után mentősök feladják. Nyugtatnak, nem kínlódott, hirtelen és azonnal ment el. Szívinfarktus! 

Valamennyi átjut az agyamon. Közben értesítem fiam, menyem. Megjött mindenki.

Jön a bürokrácia: szerencsére már 4-en vagyunk itthon, mindenki megjegyez valamit. Mindenki el tud búcsúzni, míg várjuk a szállítókat.

Mindez kábult állapotban! 

Mindent írunk, sorrendet állítunk és tesszük a dolgunk. 

Nem kívánom senkinek! De ezen túl kell esni.

Majd megyünk édesanyámhoz. Meglát minket együtt, munkaidőben. Már tudja, hogy nagy a baj. Mi meg izgulunk, hogy fogja viselni? 

Szerencsére jól. Nagyon féltettük, de még ő nyugtatott minket.