CSALÁD MESÉK 4

1840

Útkeresés

Miután Parászka összeszedte kis holmiját, beköltözött Galina mamához. A falu bábájának férjét nem ismerték, mikor megérkezett, csak a fiát hozta magával Joant. Egyedül nevelte fel a fiút. Ahogy a falu többi fiatalja, tavasszal ő is felkerekedett és távoli országba ment napszámosnak, idény munkásnak. Parászka Galina mama nyári konyhájába költözött. Sokat segített a ház körül, kis kertet művelt, ahogy a többi asszonytól látta.

Irina, a pap felesége valóban senkinek sem segített. Lassan az asszonyok összefogtak, kérték Parászkát, segítse azokat, akiknek szükségük van rá. A kertben termett zöldségekből mindig más vitt a házhoz valamit, abból készült az ebéd. idővel az elhanyagolt kertekben is termelni kezdtek, összefogtak. 

Galina, ahogy idősödött, arra gondolt, valakit be kellene tanítani a bábaságra. Gondolta Parászka ebben is támogatja majd. Az első szülésnél jelezte:

- Én ezt nem tudom csinálni, keressen mást Galina mama. Szívesen segítek az időseknek, betegeknek, ha kell ápolom őket, de a szülés kisérését nem vállalom. 

- Jól van lányom, nem mindenkinek való ez. Nem erőltetem, biztos találok majd valakit.-mondta

Pár héttel később meg lett a jelőlt, bár fiatal volt még, de nagyon érdeklödő. Azután minden alkalommal ment a bábával, ha szülés volt a környéken. Elöszőr csak figyelt, majd segített, de Galina volt, aki a nehezebb dolgokat csinálta.

Lassan eljött az ösz, a falu férfiai, fiatalok, idösebbek hazaértek külföldről. Megérkezett Galina fia is. 

Csodálkozott, hogy Parászkát ott találta, de örült, hogy anyja már nincs egyedül. 

Irina gonoszsága azonban kikezdte a nyugodt életet. A férjének állandóan mondta, nem tisztességes dolog, hogy egy fiatal lány egy fedél alatt éljen egy férfival, aki nem a férje. 

Vaszilij atya a templomban kiprédikálta. A falu népe tudta, hogy Parászka semmi rosszat nem csinált, védelmükbe vették, de Irina csak tovább áskálódott.

-Parászka! Már megint rólad volt szó a templomba, ezt nem hagyhatom. Leszel a feleségem? Én örülnék neki. Lenne, aki gondozza anyámat, mikor már szüksége lesz rá. Én az év nagy részét távol töltöm. Nem zavarnálak sokat. Talán még a szerelem is megjönne idővel.

-Joan, te jó ember vagy. Nem kell feleségül venned. Valahogy megoldódik a majd a dolog.

Tél végére azonban csak romlott a helyzet, Parászka beleegyezett, hogy feleségül megy Joanhoz. Kora tavasszal összeházasodtak. Nem sokkal késöbb a falu férfiai mentek külhonba dolgozni. Joan is elindult.

 

 CSALÁD MESÉK 3

Árván

1840

Parászka elindult a látogatásokból hazafelé, kosara kiürült. Minden nap meglátogatta a falu bábáját, tőle tudta meg, hol született csecsemő, melyik gyerekágyasnak kell segítség. Most is így tett.

-Lányom! Hogy érzed magad, apád hogy van?

-Galina mama, sajnos apám, anyám halála óta csak árnyéka önmagának, nem tudja elfogadni, hogy a jó isten magához rendelte. A miséket egyre nehezebben tudja megtartani, kérte is a metropolitát, hogy mentsék fel. Monostorba akar vonulni. Rólam tudomást sem vesz. Nagyon rosssz ez így. Ellátom, eszik, de máris visszahúzódik a szobájába. Nagyon aggódom érte. 

- Imádkozz, hogy megoldódjon minden. Jó isten biztos segít majd nektek.

Elköszönt és hazafelé még benézett a temetőbe. Anyja sírján mindig volt friss virág, a falu népe gyakran meglátogatta a sírt. Szeretete jeléül hagytak pár szál virágot.

Otthon nagy csend fogadta. Nem volt meglepő, csak enni jött ki apja a szobából. Nekiállt elkészíteni a vacsorát. 

Belépve a szobába furcsa pózban találta apját. Nem szokta magát ennyire elengedni. Oda lépett, ébresztgette, de nem sikerült felébreszteni. 

-Galina mama! Valami baj történt otthon! Jöjjön velem, nézze meg apámat.

A bába gyorsan magára kapta kabátjátt és ment Parászkával.

- Lányom! Apád már anyáddal együtt van. Gondold végig most mi a teendő, mit fogsz tenni? Talán maradhatsz a új pap mellett, mint házvezetőnő. Vagy kolostorba mész, vagy férjhez. Gondolkozz van-e rokonod, aki befogadna?

A lánynak sok volt ez, nincs egy éve, hogy anyját elveszítette, most az apját. Bement a kis templomba fohászkodni, kérte a jó istent segítsen neki.

Este már elmaradt a mise, mindenki tudta, hogy nincs papjuk, meghalt. Sokan síratták, amióta itt volt, a feleségével együtt sok jót tett a falu népéért. 

Másnap Parászka elment a szomszéd templomhoz, hogy beszéljen az ottani pappal. Meg kellett szervezni a temetést, és ő biztos tudja, mi mindent kell csinálni. 

A temetés után meglátogatták Parászkát az egyháztól. Kérdezték, mi a terve? Ő nem tudta, hogyan tovább. 

A kis házban maradt, összecsomagolta a holmiját és várta az új papot. Felajánlja majd, hogy segít a háztartást vezetni. Talán maradhat.

Pár héttel később megérkezett az új pap és felesége. 

-Vaszilij atya vagyok, a feleségem pedig Irina. Köszönöm, hogy vigyáztál a házra, most már költözhetsz.

-Atyám, nem maradhatnék házvezetőnek?

-Na arról szó sem lehet!-kiáltott fel Irina.

-Szedd a holmid és menj isten hírével!

- Szívesen elmondom, hol kell segítség a faluban, kinek kell ételt vinni. Már megszokták az idősek, gyerekágyasok, betegek.

- Akkor épp ideje, hogy mindenki gondoskodjon magáról! Én senkinek sem fogok ebédet főzni, vagy segíteni!

Parászka csodálkozott nagyon. Neki természetes volt, hogy az egyház segít a bajba jutottaknak. Irina felfogása nagyon nem tetszett neki.

Fogta kis holmiját és indult Galina mamához tanácsért. 

-Mi van lányom? Miért lógatod az orrod?

-Kidobtak- sírta el magát. -Senkinek nem akar segíteni az új pap felesége.

-Maradj most nálam, majd kitaláljuk, mit tehetnénk?

Parászka így maradt a faluban.

Másnap a falu népe ment a templomba misére. Mindenki  kíváncsian várta az új pap első prédikációját. Érdeklődve figyelték a feleségét is. 

Mise után a pap bejelentette, új korszak kezdődik, sokat vár a falu lakóitól.

Kántor meg is kérdezte, mire gondol?

-Nincs jótékonykodás, mindenki oldja meg a problémáit. És elvárom, hogy ezentúl mindenki fizessen a szolgálataimért.

A faluban hamar híre ment. Nagyon nem tetszett ez a hozzáállás senkinek. Azt is megtudták, milyen kíméletlenül küldték el Parászkát. 

A faluban tavasztól őszig csak az idősek, a gyerekek maradtak. Minden munkaképes fiatal napszámba indult az ország távolabbi részébe. A ház melletti kis kertben veteményest alakítottak ki az idősebbek, hogy legyen mit enni. Néhány szárnyas jószágot is tartottak, néhány háznál 1-1 malacot is. Nehezen, de megéltek. Várták haza a férfiakat, akik ősszel hozták a pénzt, terményt, azt osztották be a következő őszig. Bizony minden segítség jól jött volna. 

 CSALÁD MESÉK 2

A pap lánya

1835

A kis erdei úton tartott hazafelé Parászka. Anyja betegsége miatt, most egyedül látogatta a rászorulókat. Gyerekként nem szerette ezeket a sétákat, pedig minden nap megtették az utat a nehéz kosarakkal. Ahogy nőtt, komolyodott, megszokott dolog lett, majd ő is nagy élvezettel látogatta a környék időseit, betegeit. Valami nagy szorongás fogta el, csak nem az anyjával történt valami? Otthon hagyta, mert beteg lett.

Apja épp jött ki a templomból, mikor megszólította egy asszony.

-Atyám beszélnem kell a nagy bűnömről valakivel, Kérem hallgasson meg!

-Várj pár percet, megnézem a feleségem, mindjárt itt vagyok. Addig imádkozz a templomba, hogy könnyebb legyen.

Pár perccel később valóban ott volt.

-Hallgatlak.

-Nagy az én bűnöm. Most, hogy tudom, már nincs sok időm hátra, szeretném jóvátenni.16 évvel ezelőtt eldobtam magamtól a kislányom. Fiatal voltam, egyedül. Gyerek apja, mikor kiderült az állapotom, elkergetett. Egy rokonhoz költöztem, mikor gömbölyödni kezdett a hasam. Itt nem ismert senki, megszültem a gyermeket.

A pap szívét erősen szorította valami. Nem akarta hallani a folytatást! Már tudta a történet végét. Rettegett, hogy elveszítheti a lányát. 

-Mondjad, hallgatlak.

-Nem tudtam, mihez kezdjek? Hová vigyek még egy éhes szájat? Tudtam, hogy a szomszéd faluba, ide, új pap érkezik a feleségével. Gondoltam, ha nekik is vannak gyerekei, csak befogadják. Reménykedtem, hogy nem adják árvaházba. A bokrok között figyeltem őket, miután a templomban hagytam a lányom. De sokszor megbántam! Ahogy láttam, a pap felesége vitatkozott a párjával, hogy ők neveljék fel. Nagyon hálás voltam ezért.

-Visszaköltöztem a falumba, férjhez mentem. Született pár fiam, lányom. De az isten megbüntetett, egyik sem nőtt fel, betegségek vitték el őket. A férjem maghalt, most itt vagyok egyedül, betegen. A tüdőmmel van gond. Az orvos tanácsolta, költözzek a hegyekbe. Visszatértem hát a bűnöm helyszínére. Szeretnék békében meghallni. Jó lenne rátalálni a lányomra.

- Adj pár napot! Meglátom, mit tehetek? Gyere majd vissza. Addig is kérd istent, hogy bocsájtson meg neked.

Elköszöntek egymástól. 

Dmitrij gondterhelten ment a feleségéhez.

-Apám! Valami baj van anyácskával. Furcsán viselkedik, félrebeszél. Gyere gyorsan!

-Marina! Nyugodj meg! Lányom, te meg ülj le, valami fontosat kell elmondanom neked. Amikor ideérkeztünk még nem volt gyerekünk, valahogy soha nem sikerült. Anyád bement a templomba hálát adni, hogy szerencsésen megérkeztünk. Akkor talált rád. Senki nem keresett eddig. Nagyon boldogok vagyunk, hogy felnevelhettünk. 

Marina zokogni kezdett, soha nem akarta ezt elmondani lányának. De vajon miért érezte a párja, hogy ezt most el kell mondani? 

- Ma járt nálam egy asszony, aki megbánta, hogy itt hagyott téged. Beteg, halálán van. Még nem döntöttem el, megmondjam-e, hogy mi neveltünk fel. A te döntésed lesz, hogy szeretnéd-e megismerni vagy nem.Tudom, nehéz kérdés, nem kell azonnal felelned. Gondold végig, ha kell kérj tanácsot Szt. Paraszkeviától. 

-Dmitrij! Ugye nem akarja elvenni tölünk, azt nem élném túl. 

Nehéz napok jöttek. Többet nem beszéltek erről. Mindenki a gondolait rendezgette. Hirtelen jött, nem várták, hogy ennyi idő után kitudodik a titok. 

Parászka továbbra is járta a környéket, ételt vitt a betegeknek, időseknek. Egyszer  szóltak neki, hogy új beteg van az egyik háznál. Másnap már oda is vitte az ebédet. Az asszonyt még soha nem látta a környéken. Szívét erős marokkal szorította valami, ahogy meglátta az asszonyt.

-Parászka vagyok, a pap lánya. Hoztam egy kis ennivalót, ahogy minden betegnek szoktam.

-Nagyon köszönöm, kisasszony, de nem érdemlem meg. Sajnos nem tudok elmenni a paphoz, szólna neki, hogy itt vagyok és beszélnék vele. 

-Természetesen beszélek apámmal.

Másnap apjával együtt érkezett. A nő már alig tudott kikelni az ágyból, köhögött, nehezen lélegzett.

- Atyám! Megtudott valamit a lányomról? 

- Bemutatom neked Parászkát, a lányunkat. 

- Tudom, már tegnap is itt volt. Nagyon kedves, hogy nekem is hozott ételt.

- Mondtam, a lányunkat! Te adtad nekünk a boldogságot, mi felneveltük. Most itt van.

- Édes jó istenem! Most már boldogan halok meg, hogy láthattam a lányom. Parászka, bocsájts meg nekem!-zokogta.

- Ne haragudjon atyám, de nagyon elfáradtam, aludnom kell. 

-Holnap is jövök-mondta Parászka.

Másnap már hiába vitte az ebédet, az asszony örökre elaludt. Az arcán mosollyal, kibékülve a sorssal. 

 CSALÁD MESÉK 1

Paraszkevia

1819

A kis hegyi úton egy szegényes holmikkal megrakott szekér döcögött. A nap lassan lenyugszik, kezd sötétedni. Új pap érkezik a faluba.

-Dmitrij, soká érünk még oda? Nem szeretnék az erdőben éjszakázni.

-Marina, bármelyik percben megérkezhetünk. A jó isten vigyáz ránk, hogy ne kelljen a rengetegben éjszakáznunk.

Elcsendesedtek, mindenki a gondolataival küzdött. 

Már régen összeházasodtak, sokat költöztek parókiáról parókiára. Még a Munkácsi Bazilita Monostorban találkoztak. Marina apácának készült. Dmitrij papnak. Ahogy Marina megpillantotta az ifjú papnövendéket, kétségei támadtak. Szerelmes lett, anya akart lenni. 

Jekatyerina nővérnek megvallotta érzelmeit. 

- Drága lányom! Ha így érzel, ne legyen lelkifurdalásod. Istent nem csak apácaként szolgálhatod. Az anyaság is istennek tetsző feladat. Jó felesége leszel Dmitrijnek. 

Mielött Dmitrijt papnak szentelték volna, összeházasodtak. Sokat segítettek egymásnak, boldogan éltek, bár gyermekük nem született eddig. Marina kezdett kétségbe esni, legalább egy lányuk lenne! 

Talán most, itt sokáig maradhatnak majd. Az állandóság biztos sokat segít. 

Itt jártak gondolatai, mikor végre meglátták a kis falucska templom tornyát. 

-Marina! Mindjárt ott vagyunk!

Nem sokára megérkeztek a kis templomhoz, a falu kántora már nagyon várta őket, szerett volna hazamenni. Illendőségből megkérdezte:

-Segítsek valamit? Lepakolni, bevinni a holmikat? 

-Köszönjük jó ember, sokat várt ránk, menjen csak haza, megoldjuk, a bútorokat kint hagyjuk, ráérünk reggel bevinni. 

-Bezárom a templomot, máris megyek. 

-Hagyja csak itt a kulcsot, szeretnék imát mondani, hogy végre itt vagyunk, majd bezárom én, ezentúl úgyis az én feladatom lesz- mondta Marina.

Bement a templomba, Szt. Paraszkevia képe elött kezdett imádkozni. Megköszönte, hogy szerencsésen megérkeztek, hogy nem történt semmi rossz az utazás közben. Kérte a gyermekáldást is.

Egyszer csak zajt hall, mintha egy kis macska nyávogna valahová beszorulva. Keresi, majd az oltár elött talál egy kis csomagot. Kinyitja, megdöbben. Nem macska volt benne, hanem egy csecsemő!

-Édes jó istenem! Köszönöm, hogy imám meghallgatásra talált! 

Fogta a kis csomagot és bevitte a paplakba.

-Dmitrij! Nézd mit találtam! Nem adhatjuk az árvaházba, a jó isten nekünk küldte! Mi fogjuk felnevelni.

-Marina, tudom, hogy nagyon szeretnél gyermeket, de ezt így nem lehet! 

Hiába a sok érv, Marina kitartott elhatározása mellett. 

-Senki nem ismer minket! Nem tudhatják, hogy egy csecsemővel érkezünk vagy gyerek nélkül. A hosszú úton megszülethetett a baba. Majd ezt mondjuk.

Kitartóan kérlelte párját.

-Jól van, maradhat, ha nem jelentkezik az anyja. Mi legyen a neve? Mire gondoltál?

-Épp Szt. Paraszkevia képe elött imádkoztam, ha lány, legyen ez a neve. 

Gyengéden bevitték a paplakba, kialakítottak egy kis kuckót, majd holnap csináltatnak bölcsőt neki. Kibontották, kislány! Akkor Paraszkevia.

-Édes kis Parászkám! -Marina halkan énekelgetett a csöppségnek.

Az est leszállt, a templom körül egy fiatal lány járkált, figyelte az eseményeket, hallgatozott kicsit. Megnyugodott. Kislányának jó dolga lesz. Látta a pap felesége milyen kitartóan kérlelte a párját, nem engedte, hogy árva házba vigyék. Jó helye lesz itt, ha már ő nem tudja felnevelni. Elindult haza a szomszéd faluba.