Csirip és Mirip annak idején együtt koptattál az iskolafa ágait. Együtt készültek fel az életre. Csirip gyengének érezte magát. Jó barátja volt Mirip, de tényleg csak barát. Társnak egy erős verebet képzelt, nem olyat, akit neki kellene segíteni. Mindketten fiókák voltak még!
Telt múlt az idő, felnőttek. Sokáig nem veszítették egymást szem elöl, de mindkettőnek társa volt, akinek odaígérték magukat. Csirip másik erdőbe költözött, időnként még visszagondolt iskolai éveire, szép emlékek voltak!
Történt, hogy a régi verébosztály találkozót szervezett. Mirip úgy gondolta, az Csirip nélkül nem lenne az igazi, ezért elrepült a másik erdőbe, hogy megkeresse régi barátnőjét. Nem adta fel! Addig- addig kutatott, míg rátalált. Nagy volt a boldogság, ott folytatták, ahol évekkel ezelőtt abbahagyták, barátságuk megmaradt.
Egy idő után rájöttek, ez már több! Fellángolt a szerelem közöttük. De mindkettőjük társa beteg volt, egyik sem akarta elhagyni. Ezért csak titokban örültek egymásnak.
Viharos szelek fújdogáltak, ami Miripet igen messzire repítette. Még utolsó csipogással búcsút mondtak egymásnak, visszaadva a másiknak a szabadságot! Legalábbis így hitték. Mirip sokáig küzdött, hogy otthonába újra visszatérhessen, egy idő után sikerült is.
Csirip az élet nehézségei közepette már másik barátot talált, akire nagy szüksége volt. Ezt közölte Mirippel, mikor visszatért.
Nem akarta tudomásul venni! Szerette volna visszakapni régi társát! Miért volt ennyire csapodár? Igaz, elengedték egymást, de mégis!
Harcolni kezdett érte. Végre leültek megbeszélni közös dolgaikat. Mindig szomorú, ha egy szerelemnek vége szakad. Megegyeztek, barátságuk megmarad, de a szerelemnek vége! Csiripnek fontos volt, ne haraggal váljanak el, Mirip talán abban reménykedik, később még visszakaphatja barátnőjét, még lehet belőle újra társ. Most a barátságnál tartanak. Folytatás? Még alakul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése