CSALÁD MESÉK 2
A pap lánya
1835
A kis erdei úton tartott hazafelé Parászka. Anyja betegsége miatt, most egyedül látogatta a rászorulókat. Gyerekként nem szerette ezeket a sétákat, pedig minden nap megtették az utat a nehéz kosarakkal. Ahogy nőtt, komolyodott, megszokott dolog lett, majd ő is nagy élvezettel látogatta a környék időseit, betegeit. Valami nagy szorongás fogta el, csak nem az anyjával történt valami? Otthon hagyta, mert beteg lett.
Apja épp jött ki a templomból, mikor megszólította egy asszony.
-Atyám beszélnem kell a nagy bűnömről valakivel, Kérem hallgasson meg!
-Várj pár percet, megnézem a feleségem, mindjárt itt vagyok. Addig imádkozz a templomba, hogy könnyebb legyen.
Pár perccel később valóban ott volt.
-Hallgatlak.
-Nagy az én bűnöm. Most, hogy tudom, már nincs sok időm hátra, szeretném jóvátenni.16 évvel ezelőtt eldobtam magamtól a kislányom. Fiatal voltam, egyedül. Gyerek apja, mikor kiderült az állapotom, elkergetett. Egy rokonhoz költöztem, mikor gömbölyödni kezdett a hasam. Itt nem ismert senki, megszültem a gyermeket.
A pap szívét erősen szorította valami. Nem akarta hallani a folytatást! Már tudta a történet végét. Rettegett, hogy elveszítheti a lányát.
-Mondjad, hallgatlak.
-Nem tudtam, mihez kezdjek? Hová vigyek még egy éhes szájat? Tudtam, hogy a szomszéd faluba, ide, új pap érkezik a feleségével. Gondoltam, ha nekik is vannak gyerekei, csak befogadják. Reménykedtem, hogy nem adják árvaházba. A bokrok között figyeltem őket, miután a templomban hagytam a lányom. De sokszor megbántam! Ahogy láttam, a pap felesége vitatkozott a párjával, hogy ők neveljék fel. Nagyon hálás voltam ezért.
-Visszaköltöztem a falumba, férjhez mentem. Született pár fiam, lányom. De az isten megbüntetett, egyik sem nőtt fel, betegségek vitték el őket. A férjem maghalt, most itt vagyok egyedül, betegen. A tüdőmmel van gond. Az orvos tanácsolta, költözzek a hegyekbe. Visszatértem hát a bűnöm helyszínére. Szeretnék békében meghallni. Jó lenne rátalálni a lányomra.
- Adj pár napot! Meglátom, mit tehetek? Gyere majd vissza. Addig is kérd istent, hogy bocsájtson meg neked.
Elköszöntek egymástól.
Dmitrij gondterhelten ment a feleségéhez.
-Apám! Valami baj van anyácskával. Furcsán viselkedik, félrebeszél. Gyere gyorsan!
-Marina! Nyugodj meg! Lányom, te meg ülj le, valami fontosat kell elmondanom neked. Amikor ideérkeztünk még nem volt gyerekünk, valahogy soha nem sikerült. Anyád bement a templomba hálát adni, hogy szerencsésen megérkeztünk. Akkor talált rád. Senki nem keresett eddig. Nagyon boldogok vagyunk, hogy felnevelhettünk.
Marina zokogni kezdett, soha nem akarta ezt elmondani lányának. De vajon miért érezte a párja, hogy ezt most el kell mondani?
- Ma járt nálam egy asszony, aki megbánta, hogy itt hagyott téged. Beteg, halálán van. Még nem döntöttem el, megmondjam-e, hogy mi neveltünk fel. A te döntésed lesz, hogy szeretnéd-e megismerni vagy nem.Tudom, nehéz kérdés, nem kell azonnal felelned. Gondold végig, ha kell kérj tanácsot Szt. Paraszkeviától.
-Dmitrij! Ugye nem akarja elvenni tölünk, azt nem élném túl.
Nehéz napok jöttek. Többet nem beszéltek erről. Mindenki a gondolait rendezgette. Hirtelen jött, nem várták, hogy ennyi idő után kitudodik a titok.
Parászka továbbra is járta a környéket, ételt vitt a betegeknek, időseknek. Egyszer szóltak neki, hogy új beteg van az egyik háznál. Másnap már oda is vitte az ebédet. Az asszonyt még soha nem látta a környéken. Szívét erős marokkal szorította valami, ahogy meglátta az asszonyt.
-Parászka vagyok, a pap lánya. Hoztam egy kis ennivalót, ahogy minden betegnek szoktam.
-Nagyon köszönöm, kisasszony, de nem érdemlem meg. Sajnos nem tudok elmenni a paphoz, szólna neki, hogy itt vagyok és beszélnék vele.
-Természetesen beszélek apámmal.
Másnap apjával együtt érkezett. A nő már alig tudott kikelni az ágyból, köhögött, nehezen lélegzett.
- Atyám! Megtudott valamit a lányomról?
- Bemutatom neked Parászkát, a lányunkat.
- Tudom, már tegnap is itt volt. Nagyon kedves, hogy nekem is hozott ételt.
- Mondtam, a lányunkat! Te adtad nekünk a boldogságot, mi felneveltük. Most itt van.
- Édes jó istenem! Most már boldogan halok meg, hogy láthattam a lányom. Parászka, bocsájts meg nekem!-zokogta.
- Ne haragudjon atyám, de nagyon elfáradtam, aludnom kell.
-Holnap is jövök-mondta Parászka.
Másnap már hiába vitte az ebédet, az asszony örökre elaludt. Az arcán mosollyal, kibékülve a sorssal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése